A tenger által ihletett

Meglehet, már számtalanszor megélte azt a pillanatot, amikor először kap a szél a vitorlákba. És lehet, hogy most újból bekövetkezik. Előrelendül a jacht a hullámokon, az arcunkon érezzük a vízpermet cseppjeit, a legénység pedig a horizont felé vezeti a hajót, ahol összeolvad a kék minden árnyalata. A horizont felé, ahol elmosódik a határ a tenger és az égbolt között... A felvont vitorlák alatt az egész világ elcsendesül, csupán a szél zúgását halljuk, és érezzük víz megszelídítéséből fakadó örömet.

Az ember mindig is vágyott rá, hogy felfedezze a világot, a tenger pedig ezt lehetővé tette a számára. Ezért is jelenti a felvont vitorla a klasszikus kalandok szimbólumát. Ugyanez látható a Nautica márka logójában is, amely a tengerészek életstílusával szorosan összefüggő amerikai divatikon. A Nautica elhozza Ön számára a tenger által ihletett divatot, amelyet természetesen a városban terveztek. A márka központja közvetlenül New Yorkban, a vízzel körülvett metropoliszban található. Az inspiráló energia pedig a világ további olyan nagyvárosaiban is pulzál, melyek szorosan összefonódtak az erős vízelemmel.

A márkát 30 évvel ezelőtt alapította David Chu tervező – azzal a világos elképzeléssel, hogy a mindennapokba belecsempéssze a hajózás inspirációját. Kezdetben mindössze hat felsőruházat létezett, napjainkban azonban a Nautica már teljes férfi és női kollekciókat és kiegészítőket kínál.

Kollekció megtekintése

2019


Üzletek

  • VÁLASSZON ORSZÁGOT
  • CZECH REPUBLIC
  • HUNGARY
  • SLOVAKIA
  • VÁLASSZON VÁROST
  • BANSKÁ BYSTRICA
  • BIATORBÁGY
  • BRATISLAVA
  • BRNO
  • BUDAPEST
  • ČESKÉ BUDĚJOVICE
  • HRADEC KRÁLOVÉ
  • CHVALOVICE
  • KARLOVY VARY
  • KOŠICE
  • LIBEREC
  • MODŘICE
  • NITRA
  • OLOMOUC
  • OSTRAVA
  • PARDUBICE
  • PLZEŇ
  • POLGÁR
  • PRAHA
  • PREŠOV
  • TRENČÍN
  • TUCHOMĚŘICE
  • ÚSTÍ NAD LABEM
  • VODERADY
  • ZLÍN
  • ŽILINA
Zobrazit vše

NAUTICA Store Černý Most

Cím

Chlumecká, 765/6, 19819 Praha

Telefon

+420734752234

Nyitvatartás

  • Ma: 09:00—21:00
  • h: 09:00—21:00
  • k: 09:00—21:00
  • sze: 09:00—21:00
  • cs: 09:00—21:00
  • p: 09:00—21:00
  • szo: 09:00—21:00
  • v: 09:00—21:00

Típus

Üzlet

NAUTICA Store Chodov

Cím

Roztylská, 2321/19, 14800 Praha

Telefon

+420734752235

Nyitvatartás

  • Ma: 09:00—21:00
  • h: 09:00—21:00
  • k: 09:00—21:00
  • sze: 09:00—21:00
  • cs: 09:00—21:00
  • p: 09:00—21:00
  • szo: 09:00—21:00
  • v: 09:00—21:00

Típus

Üzlet

NAUTICA Store Metropole Zličín

Cím

Řevnická, 1, 15521 Praha

Telefon

+420734752233

Nyitvatartás

  • Ma: 09:00—21:00
  • h: 09:00—21:00
  • k: 09:00—21:00
  • sze: 09:00—21:00
  • cs: 09:00—21:00
  • p: 09:00—21:00
  • szo: 09:00—21:00
  • v: 09:00—21:00

Típus

Üzlet

NAUTICA Store Zlín Zlaté Jablko

Cím

Náměstí Míru, 174, 76001 Zlín

Telefon

+420731434940

Nyitvatartás

  • Ma: 09:00—21:00
  • h: 09:00—21:00
  • k: 09:00—21:00
  • sze: 09:00—21:00
  • cs: 09:00—21:00
  • p: 09:00—21:00
  • szo: 09:00—21:00
  • v: 09:00—21:00

Típus

Üzlet

NAUTICA Outlet Fashion Arena

Cím

Zamenhofova, 440, 10800 Praha

Telefon

+420731434949

Nyitvatartás

  • Ma: 10:00—20:00
  • h: 10:00—20:00
  • k: 10:00—20:00
  • sze: 10:00—20:00
  • cs: 10:00—20:00
  • p: 10:00—20:00
  • szo: 10:00—20:00
  • v: 10:00—20:00

Típus

Outlet

VERMONT Style Outlets

Cím

Ke Kopanině, 421, 25267 Tuchoměřice

Telefon

+420731434957

Nyitvatartás

  • Ma: 07:00—20:00
  • h: 10:00—20:00
  • k: 10:00—20:00
  • sze: 10:00—20:00
  • cs(27.06.): 07:00—20:00, rendes nyitvatartás: 10:00—20:00
  • p: 10:00—20:00
  • szo: 10:00—20:00
  • v: 10:00—20:00

Típus

Outlet

VERMONT Outlet Biatorbágy

Cím

Budaörsi út, 4, 2051 Biatorbágy

Telefon

+36301958419

Nyitvatartás

  • Ma: 10:00—20:00
  • h: 10:00—20:00
  • k: 10:00—20:00
  • sze: 10:00—20:00
  • cs: 10:00—20:00
  • p: 10:00—20:00
  • szo: 10:00—20:00
  • v: 10:00—20:00

Típus

Outlet

VERMONT Outlet Hatě

Cím

Hatě, 196, 66902 Chvalovice

Telefon

+420734752225

Nyitvatartás

  • Ma: 10:00—21:00
  • h: 10:00—21:00
  • k: 10:00—21:00
  • sze: 10:00—21:00
  • cs: 10:00—21:00
  • p: 10:00—21:00
  • szo: 10:00—21:00
  • v: 10:00—21:00

Típus

Outlet