Lucia Hanicová
MIKOR SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGÜNK, MINDIG TÁMOGATNAK.
A VERMONT-ban minden pozíció egyedi és ezt Hanicová Lucia is tudja. Hogyan alakult karrierje, hogyan jellemezné munkanapját és mit értékel leginkább nálunk végzett munkájában? Az élvezetes interjú során nem csak ezekre a kérdésekre kaptunk választ.
MIÉRT DÖNTÖTTÉL ÚGY, HOGY A VERMONT-NÁL FOGSZ DOLGOZNI?
2005 februárjában csatlakoztam a vállalathoz. Akkoriban még nem hasonlított mai önmagára, hiszen csupán körülbelül 30 alkalmazottal büszkélkedhetett. Az álmok és célok a mai napig közösek. Az emberek hozzáállása sem változott, hiszen remek csapatot alkotnak, segítőkészek és szorgalmasak, így együtt dolgoznak a közös cél elérésének érdekében. Elsőnek lenni a piacon! Hát ellen lehet állni egy ilyen célnak? Nekem nem sikerült és ma büszkén állok azok mellett az emberek mellett, akik az akkori kis vállalatot a közép-európai kiskereskedelmi piac csúcsára juttatták.
MILYEN POZÍCIÓKAT TÖLTÖTTÉL BE A VÁLLALATON BELÜL?
Store asszisztensi álláson kezdtem pályafutásomat a Vermont-nál és fokozatosan megtanultam mindent - a kezdetektől fogva. Később üzletvezető-helyettesként, majd üzletvezetőként dolgoztam, amely pozíciót a mai napig élvezem, hiszen minden nap új kihívások elé állít.
HOGYAN JELLEMEZNÉD EGY MUNKANAPOD?
Minden nap teljesen más, így nem végzek unalmas rutinmunkát. Sosem tudom, mire számíthatok és pontosan ezért élvezem még mindig. Minden nap más emberekkel, más kihívásokkal és más élethelyzetekkel találom magam szemben, így mindig valami újat tanulok.
MIT SZERETSZ LEGJOBBAN MUNKÁDBAN?
A változatosságot, kihívásokat, csapatom fáradhatatlan munkáját és azt, hogy együtt elérjük a kitűzött célokat. Nagyon büszke vagyok együttműködésünkre és arra, hogy számíthatunk egymásra – nem csak szakmailak.
MIT ÉRTÉKELSZ LEGINKÁBB KOLLÉGÁIDBAN/CSAPATODBAN?
Nagyra értékelem, hogy lojálisak, megbízhatóak és remek munkát végeznek, ami nem mindig egyszerű. Nem utolsósorban pedig humorérzéküket, anélkül minden nehezebben menne.
MI SZOLGÁL INSPIRÁCIÓKÉNT MUNKÁD SORÁN?
A környezetemben lévő emberek és azok, akik sikeresek, elismertek. Minden elégedett és hűséges vásárló, aki értékeli munkánkat és annak eredményeit.
MI TESZI SZÁMODRA EGYEDIVÉ A VERMONT-NÁL VÉGZETT MUNKÁT?
Nem találkoztam még senkivel, aki úgy tudott volna (tiszta lelkiismerettel) nyilatkozni munkáltatójáról, ahogy én tudok. A VERMONT vezetőségében szakemberek dolgoznak és az egész cég képes bármikor kiállni bármelyik alkalmazottja mellett. Mindig ott vannak mellettünk, ha segítségre van szükségünk és támogatnak. Nemcsak akkor, ha minden jól megy, hanem a nehezebb időkben is és határozottan kiállnak mellettünk. A mai világban ez valóban egyedi hozzáállás.
HOGYAN SIKERÜL MEGTALÁLNOD AZ EGYENSÚLYT A MUNKAHELYEN TÖLTÖTT IDŐ ÉS A SZABADIDŐ KÖZÖTT? EGY NEHÉZ MUNKANAP UTÁN MI SEGÍT ABBAN, HOGY ELLAZULJ ÉS ÚJRA MEGTALÁLD AZ EGYENSÚLYT?
Egy átlagos napon a házimunka is kikapcsolódás. Szeretek vasalni, ami sokak számára meglepő. Az egyensúlyt a családommal töltött idő jelenti számomra. Szeretek sétálni, sportolni, imádok utazni - ez az, ami feltölt.